Magyar érettségi felkészítő – emelt szintű

A 240 órás emelt szintű magyar érettségi felkészítő kurzusunk bölcsészeti, jogi és kommunikációs területekre aspiráló diákok számára ideális. Célja, hogy minden résztvevőt alaposan felkészítsen az emelt szintű érettségire.

elitoktatas · 2023. augusztus 30.

Az emelt szintű magyar érettségi felkészítőt Vancsó Éva és Varró Ilona Ágnes tartják. Ági kreatív energiáit a katedrán kívül színházban íróként, rendezőként és jógaoktatóként kamatoztatja. Éva az ELTE-n végzett, nyolc év középiskolai tapasztalattal bíró irodalomtudományi doktorandusz (nemrég védte meg a disszertációját). A tanítás mellett fordít, szerkeszt és rendszeresen publikál, a nevéhez tudományos ismeretterjesztő szövegek és regények is fűződnek.

Nálunk a minőség ellenőrizhető
Az Elit Oktatásnál alapvető fontosságúnak tartjuk a hitelességet: nyilvános videóinkon is láthatod, hogy az ország legjobb tanárai közül válogatunk. Csak olyan szakemberekkel vágsz bele a felkészülésbe, akik nemcsak mélységeiben ismerik a magyar érettségi követelményrendszerét, de a képernyőn keresztül is motiválóan és hatékonyan tudják átadni a tudást. További videókat a YouTube-csatornánkon találsz.

A magyar érettségi felkészítő összefoglalója

  • Videós e-learning: 200 tanóra
  • Korlátlanul visszanézhető videók
  • Vonzó csomagajánlatok
  • Az e-learninghez nem jár le a hozzáférésed, bármeddig használhatod
  • Részletfizetés lehetséges

A magyar érettségi felkészítő kurzusunk tartalmaz 200 órányi, önállóan tanulható videóanyagot, amely lefedi az irodalom és a nyelvtan tételsor teljes gimnáziumi anyagát.

Részletfizetés lehetséges
A kurzus összegét ezer Ft-ra kerekítve oszd el havi egyenlő részekre úgy, hogy minimum havi 10.000 Ft-os részletek jönnek ki. Nincs pluszköltség. Fizetésnél válaszd az átutalásos opciót.

A magyart jellemzően történelemmel (a bölcsész, jogi és tanári szakok miatt), angollal vagy biológiával (pszichológia irány esetén) szokták együtt választani.

Emelt szintű magyar érettségi felkészítő

Mik a legfontosabb tudnivalók az emelt szintű magyar érettségi felkészítőről?

  • Lehet-e akadály az, ha nagyon régen tanultam utoljára magyar irodalmat és nyelvtant, vagy vannak olyan témakörök, amiket még nem érintettünk az iskolában?
    Nálunk ez egyáltalán nem probléma. Az e-learning anyagban találsz előadást az összes olyan irodalmi szerzőről, akinek az életműve részét képezi az emelt szintű magyar érettségi felkészítő tananyagnak, valamint a nyelvtan tételeket is megtanulhatod egészen az alapoktól felépítve. Az előadások során használt fogalmakat (például korstílusok, műfajok nevei, nyelvészeti szakkifejezések) egytől egyig definiáltuk. Külön cél nálunk, hogy a tanár mindig nagyobb kontextusba helyezze az adott témát, hogy összefüggő műveltséget kapj, ne pedig a levegőben lógó ismeretfoszlányokat. E-learning anyagunkat középiskolai tanulmányaidhoz is használhatod segédanyagként már 9. osztálytól, de 11. osztályos fakultáció mellé kifejezetten ajánlott.

A magyar érettségi felkészítő leírása

A kurzuson együttesen vesszük át a magyar nyelv és irodalom ismeretanyagát: mindent, amit tudni kell a kommunikációról, a magyar nyelvtörténeti korszakokról, az érvelő szövegekről és a cáfolat rendszeréről; valamint a kötelező irodalmi nagyjaink alkotásain túl részletesebben vesszük az életútjukat, a hozzájuk kapcsolódó irányzatokat, hatásukat és utóéletüket. A világirodalomban pedig kitérünk minden jelentős irodalomtörténeti korszakra, megvizsgáljuk különböző korstílusok jellemzőit (pl. romantika, realizmus, expresszionizmus…).

A magyar érettségi felkészítő kurzusunk célja, hogy segítsünk összefüggésekben gondolkodni a különböző korok és műfajok között poétikai szempontból, illetve akár az eszmetörténeti változásokat is figyelembe véve.

  • A kurzus célja, hogy akár előképzettség nélkül is felkészülj az emelt szintű magyar érettségire
  • Tanulásmódszertant tanítunk, hogy minél rövidebb idő alatt a legtöbbet ki tudd hozni magadból
Emelt szintű magyar érettségi felkészítő

Gyakran ismételt kérdések

  • Mennyire alkalmas számomra ez az emelt szintű magyar érettségi felkészítő, ha középszinten szeretnék érettségizni?
    Az emelt szintű magyar érettségi anyaga tartalmazza a középszintű anyagot is. Emelt szinten jellemzőek a több témakört érintő, összetett feladatok, ahol egyszerre kell használnod az irodalmi és a nyelvtani tudásodat, illetve itt több szerzőt és részletesebben kell ismerni, mint középszinten. Ha taktikai okokból (a pontszámítás miatt) mész csak középszintre, de később szükséged lesz egy stabil irodalmi műveltségre, érdemes ezt a felkészítőt választani! Ha viszont egy gyors, középszintű felkészítőre lenne szükséged, mert a magyar csak a kötelező vizsga miatt kell, és nem felvételi tárgyad, akkor a Magyar középszintű intenzív érettségi felkészítőnket ajánljuk.

  • Lennének további kérdéseim, hogyan tudom őket feltenni?
    Keress minket a +36 1 445 4567 telefonszámon, Messenger üzenetben, vagy ingyenes regisztráció és bejelentkezést követően írhatsz nekünk közvetlenül privát chatüzenetet az elitoktatas felhasználónak.

Tanfolyam tartalom

Tájékoztató

Összefoglalók
Nyelvtan
Irodalomelmélet
Szövegelemzés
Ókori irodalom
1 / 6

Az instruktorról

elitoktatas

20 Tanfolyamok

+244 beiratkozott
Nem jelentkeztél
59.990 Ft

Tanfolyam tartalma

  • 102 Lecke
  • 399 Téma

Ratings and Reviews

0.0
Avg. Rating
0 Ratings
5
0
4
0
3
0
2
0
1
0
What's your experience? We'd love to know!
No Reviews Found!
Show more reviews
What's your experience? We'd love to know!