Földrajz érettségi felkészítő – emelt szintű

Az emelt szintű Földrajz érettségi tanfolyamunk célja, hogy összefüggő tudást nyújtson, és felkészítse a diákokat a szóbeli vizsgákra, a forráshasználatra, a szaknyelv alkalmazására, és az atlasz használatára is. Kifejezetten ajánlott mind az emelt, mind a középszintű vizsgára készülőknek is.

Földrajz érettségi felkészítő – emelt szintű – középszintű

Ezt az emelt szintű földrajz érettségi felkészítő kurzust leginkább azoknak ajánljuk, akik természettudományos területen, nemzetközi kapcsolatokon, valamilyen agrár szakon vagy akár közgazdasági területen szeretnének továbbtanulni és dolgozni. Az extra pontszám – és tudás – akár tanár vagy néprajz szakon is jól jön majd. Előrehozott érettségihez is ajánlott!

A földrajz érettségi felkészítő összefoglalója

  • 100 órás
  • Korlátlanul visszanézhető e-learning tananyag és szemináriumok
  • Heti 4 tanórányi szeminárium
  • Szerda 16:30 – 19:45-ig
  • Szeminárium ZOOM-on

Ez a kurzusunk egyedülálló módon alkalmas a középszintű földrajz érettségi és az emelt szintű földrajz érettségi tananyagainak elsajátítására is, ugyanis a két szint határozottan elkülöníthető témákból épül fel. Az emelt szint követelménye tartalmazza a középszintű tudást is.
Így ezzel a kurzussal megszerzed azt a stratégiai szabadságot, hogy a számodra legjobb pontszámításnak megfelelő szintet válaszd a vizsgára, de a többlettudás az érettségin és az egyetemen mindenképpen előny lesz.

Emelt szintű földrajz érettségi felkészítő

Mik a legfontosabb tudnivalók az emelt szintű földrajz érettségi felkészítőről?

  • Csak a kurzus kezdetekor lehet csatlakozni?
    Egész évben csatlakozhatsz, mert az előadások visszanézhetőek. Ez azt jelenti, hogy akár februárban is beiratkozhatsz, és napi néhány óra tanulással így is hatékonyan fel tudsz készülni a májusi érettségire.
  • Lehet-e akadály az, ha már rég nem tanultam földrajzot, vagy vannak olyan témakörök, amiket még nem érintettünk az iskolában?
    Nálunk ez nem jelent problémát. Éppen ezért építettük fel az emelt szintű földrajz érettségi felkészítőnket olyan módon, hogy a középszintű tudást is megkapd, méghozzá egészen az alapoktól, és erre épülhessen rá az emelt szintű érettségi tudásanyaga. Külön cél nálunk, hogy a tanár ne hivatkozzon olyan ismeretre, amit azelőtt nem adott le, illetve mindent nagyobb kontextusba helyezzen, hogy összefüggő és rendszerezett tudást kapj. E-learning anyagunkat középiskolai tanulmányaidhoz is használhatod segédanyagként, már 9. osztálytól.

Mit tartalmaz a földrajz érettségi felkészítő?

  • Részvétel az online élő előadásokon, amelyekre jövőre ingyen visszajöhetsz
  • E-learning videóanyag
  • Letölthető érettségi feladatlapok és megoldókulcsok segítik a felkészülést
  • A tantárgyhoz tartozó csoportban összetartó közösségre találsz, ahol nemcsak a tanároktól, hanem a diáktársaktól is kaphatsz segitséget és válaszokat a felmerülő kérdéseidre
  • Chat-elj az e-learning felhasználóival privát üzenetben is!
  • Ingyenes középszintű matematika érettségi felkészítőt adunk. Ez a mi ajándékunk minden beiratkozó számára.

A földrajz érettségi felkészítő leírása

Emelt szintű földrajz érettségi felkészítőnket a 2020-as Nemzeti Alaptantervi követelményrendszer figyelembevételével állítottuk össze. Megtanuljuk a közép- és emelt szinten számon kért természet-, társadalom-, és gazdaságföldrajzi ismereteket, valamint a tantárgyhoz tartozó szaknyelvi kifejezéseket. Külön foglalkozni fogunk az olyan írásbeli típusfeladatok begyakorlásával is, mint amilyen a grafikonelemzés, a képfelismerés és a topográfiai ismereteket igénylő vagy problémamegoldó feladatok. 

Fontos, hogy a kurzusunkon nagy hangsúlyt fektetünk a kontextusba helyezésre: nálunk nem levegőben lógó információfoszlányokat kapsz, hanem egybefüggő földrajzi tudást, amely kombinálja a földrajz különböző területeiről származó ismereteket. Így képes leszel önállóan következtetéseket levonni földrajzi adatokból, ahogyan összefüggések és törvényszerűségek megállapítására is.

Ezen felül pedig hatékonyan felkészítünk a szóbelire: a tudásanyag mellett konkrét tippekkel segítünk, hogy a lehető legjobban fel tudd építeni a feleletedet.

  • A kurzus célja, hogy akár előképzettség nélkül is felkészülj az emelt szintű földrajz érettségire
  • A szóbelire is hatékonyan felkészítünk
  • Gyakoroljuk a forráshasználatot, a szaknyelv alkalmazását
  • Korábbi érettségi feladatok megoldásával gyakorlunk
  • Tanulásmódszertant tanítunk, hogy minél rövidebb idő alatt a legtöbbet ki tudd hozni magadból
  • Ha hiszed, ha nem, még a földrajzi atlasz helyes használatára is megtanítunk
Emelt szintű földrajz érettségi felkészítő

E-learning rendszerünk

Próbáld ki e-learning rendszerünket ingyenes középszintű matematika kurzusunkon!

Az előadások az e-learning rendszerünkön 5 évig visszanézhetőek megvágott, megszerkesztett, felcímkézett, rendszerezett és önálló tanulásra optimalizált formában. Tematikus fejezeteket fogsz találni, amelyeknek segítségével a felkészülésed során célzottan is tanulhatsz az egyes témakörökből. Illetve ennek köszönhető, hogy év közben is bármikor csatalkozhatsz a már elindult kurzushoz, mivel egyszerűen megnézheted a videókat, amikről lemaradtál.

Az élő előadás felvételeinek mindig van egy olyan előnye a kamerába felmondottakhoz képest, hogy a ritmusa a diákokhoz igazodik. Amit érdemes volt megkérdezni, arra legalább egy diák biztosan rákérdezett, valamint a tanár is kapott visszajelzést arról, hogy a diákok megértették a nehezebb koncepciókat. A klasszikus korrepetálást igénylő problémák mind elavulttá váltak, mert ha valamit újra akarsz ismételni, akkor megnézed még egyszer.

A hozzáférést 5 évig biztosítjuk. Akár 9. osztályosok is elkezdhetik használni a kurzust, mivel a mi tananyagaink remekül kiegészítik a középiskolában tanultakat. Ez kiválthatja a magántanárt, szakkört, korrepetálást.

Gyakran ismételt kérdések

  • Mennyire alkalmas számomra ez az emelt szintű földrajz érettségi felkészítő, ha középszinten szeretnék érettségizni belőle?
    Bár ez egy emelt szintű kurzus, az itt átadott tudásanyag teljesen lefedi a középszintű érettségi anyagát is. A kurzus felépítésekor külön jelezni fogjuk, hogy az előadás mely része tartalmaz inkább középszintű, és melyik inkább emelt szintű tudást. Persze, ha középszinten érettségizel, akkor is érdemes odafigyelni a bonyolultabb részeknél, hiszen ha ezeket sikeresen elsajátítod, az sok önbizalmat adhat a vizsgán.
  • Csak a most érettségizők vehetnek részt a felkészítőn?
    Egyáltalán nem! Földrajz érettségi felkészítő kurzusunkat már 9. osztálytól kezdve ajánljuk a középiskolában megszerzett tudás kiegészítésére és elmélyítésére, főleg azoknak, akik már előre tudják, hogy később szeretnének komolyabban foglalkozni a földrajzzal. De vannak olyan diákjaink is, akik 20 év után kezdik újra a fölrajztanulást.
  • Lennének további kérdéseim, hogyan tudom őket feltenni?
    Keress minket a +36 1 445 4567 telefonszámon, Messenger üzenetben, vagy ingyenes regisztráció és bejelentkezést követően írhatsz nekünk közvetlenül privát chatüzenetet az elitoktatas felhasználónak.

Tanfolyam tartalom

Összes kiniytása

Érettségi feladatlapok és megoldókulcsok

Információk
Lecke tartalom
0% Befejezve 0/1 Steps
Csillagászat
Természetföldrajz - Geoszférák
Természetföldrajz - Övezetesség
Lecke tartalom
0% Befejezve 0/2 Steps
Népességföldrajz
1 / 2

Az instruktorról

elitoktatas

15 Tanfolyamok

+38 beiratkozott
Nem jelentkeztél
79.990 Ft

Tartalmazza

  • 35 Lecke
  • 146 Téma